Jászalsószentgyörgy nem hivatalos közösségi portálja - Friss, érdekes és független!
Önkormányzati tulajdonban az Erzsébet malom!
Írta: Markosz
Dátum: 2013.06.13 21:05:55
Forrás: http://www.jaszalsoszentgyorgy.com
Teljes hír
Az 1825-ben épült vízimalom a ’90-es évek elején a – privatizáció dandárjakor – helyi Termelõszövetkezet tulajdonából magán tulajdonba került. Sajnos akkor az önkormányzat részt sem vett a licitáláson, pedig településünk második legrégebbi építészeti értékeként (a Temlom után) tartjuk számon. Az elmúlt 15 évben – elsõsorban gondatlanság miatt – állapota folyamatosan romlott , mára csaknem életveszélyessé vált –a kétszines öszesen 400 m² területû — épületnek.
Az elmúlt években az Önkormányzat próbálta megállítani az amortizációs folyamatot, elsõ lépésként az épületet helyi védettség alá helyezte. Késõbb a tulajdonossal is felvette a kapcsolatot és többszöri tárgyalássorozat következményeként végül sikerült lebonyolítani az adás-vételt. 2013. áprilisától végre a Községi Önkormányzat a vízimalom tulajdonosa, a kialkudott vétel ára 3,9 millió forint volt.
Az Önkormányzat – a malom korára, valamint egykori gazdasági és társadalmi jelentõségére tekintettel – fontosnak ítéli a térségi, Zagyva folyó menti történeti emlék megmentését és annak eredeti állapotba történõ visszaállítását, felújítását – ha már ezt az elõzõ tulajdonos elmulasztotta, mely majdnem végzetes amortizációval járt.
Az önkormányzat még ez évben elvégzi a legfontosabb állagmegóvó munkálatok tetõszerkezet javítását és a falak helyreállítását.
Távlati célok:
A rendelkezésre álló fényképek és leírások alapján, a közel eredeti állapotba történõ helyreállítás a cél. Elsõ és egyben legfontosabb feladat a tetõ cseréje az eredeti szerkezeti formában, új anyagokból illetve héjazattal, majd a külsõ homlokzat falainak felújítása a sérült részek pótlásával és az eredeti stílusú homlokzat helyreállítása. Tervezzük továbbá az épülethez tartozó 2100 m2 terület körbekerítését egyedi, természetes anyagból készült kerítéssel és a galéria teljes újraépítését.
A malom eredeti funkciójának visszaállítása során a malomkereket õrlõ szerkezet is a helyére kerülne, mely a látogatók számára mûködõképes állapotban fogja tudni szemléltetni a gabonaõrlés folyamatát, mindezt fényképekkel, leírásokkal kiegészítve. Végül, de nem utolsó sorban – a látogathatóság komfortjának növelése érdekében – parkoló és járdák kialakítását, valamint egy „kisléptékû” játszótér megépítését.
Ezzel a sikeres lépéssel egy régóta várt tehetetlenül szemlélt rossz folyamat lezárult, és remélhetõleg egy az õseink által létrehozott és használt történeti érték életét ezentúl egy méltóbb gondoskodás jellemezheti.
http://www.jaszalsoszentgyorgy.com